A szigetmonostori Nyitnikék Óvoda megépítésére több mint 310 millió forintot fordítottak, ehhez a település 34 millió forint saját forrást biztosított - közölte az államtitkár.
Hozzátette: a fejlesztéssel egy megújuló energiaforrást felhasználó, de a falusias életkörnyezethez illeszkedő költség- és energiahatékony épülettel bővült Szigetmonostor. Az Emmi államtitkára hangsúlyozta: a kormány családtámogatásának köszönhetően 2010-hez képest több mint 210 új óvoda épült Magyarországon, és a családvédelmi akcióterv segítséget nyújt a családalapítás előtt állóknak és a gyermekes családoknak is.
A családtámogatásokra két és félszer annyi támogatás jut most, mint 2010 előtt - tette hozzá, kiemelve, hogy mindennek köszönhetően kétszer annyian házasodnak, és növekszik a gyermekvállalási kedv is.
Vitályos Eszter az átadott kerékpárútról szólva elmondta, hogy Pest megyei fejlesztési keretből Szigetmonostor több mint 180 millió forintot nyert bicikliút-fejlesztésre. Hozzátette: a beruházás egyik célja az volt, hogy megvalósuljon a Kis- és a Nagy-Duna összeköttetése, amely megteremti a biztonságos és környezetbarát biciklizés feltételeit, és növeli a település turisztikai vonzerejét is.
forrás: MTI, MTI-fotó: Kovács Attila