Szente Sándorné, az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke Szent István király Imre herceghez intelmeiből idézett ünnepi beszédében. Elmondta, az intelmek műfaja, úgynevezett királyi tükör, amelyeket mindig tanító célzattal írtak a leendő uralkodónak. Kovács Bálint baptista lelkész elmondta, hálásak lehetünk, ha az újkenyérre tekintünk, hisz ez azt jelenti, volt vetés és aratás. A kenyér az Isten áldása, mely a Biblia szerint is maga az élet. Miként Jézus Krisztus a lelket, úgy a kenyér az emberi testet táplálja. Búti Csaba református lelkész elmondta ajándékként kell a kenyérre tekinteni. Miután Erdős Attila katolikus plébános megáldotta az újkenyeret a Dunabogdányi Rézfúvós kvintett adott hangversenyt. A zenekar a 16-tól kezdődően minden századból játszott népszerű és klasszikus darabokat.