Pályi Péter elmondta, pályázati források és állami támogatás nélkül, csupán Kisoroszi adakozó lelkű lakosainak adományaiból gyűlt össze a munkálatokra fordított közel 11 millió forint. Az istentiszteletet követően az ünneplő közösség a misszió udvarára vonult, ahol Nyilas Zoltán, az Északpesti Református Egyházmegye esperese mondott áldást. A reformáció 500. évfordulójának alkalmából Németh József fafaragó mester emléktáblát készített a Kisoroszi gyülekezet számára, melyen Kálvin János következő gondolata olvasható: „Soha nincs olyan nyomorult idő, hogy az ember becsületes ne lehetne”.