Schuszter Gergely polgármester megköszönte a Cantemus kórus közreműködését és a  hangversenyen személyesen megjelent, Dunakanyarban élő kortárs zeneszerzőket méltatta:

"Büszekeséggel tölt el, hogy az Önök darabjai ebben a térben ma elhangoznak. És talán nem túlzok, ha azt mondom: ma délután a dunabogdányi templom a Dunakanyar kulturális központja. A zeneszerzők között külön köszöntöm dunabogdányi zeneszerzőinket, Ott Rezsőt és Kutrik Bencét. Kutrik Bence úrnak külön hálával tartozom és tartozunk mindnyájan, hogy megszervezte a mai koncertet. És köszöntöm a Cantemus vegyeskart! Hálás vagyok, hogy egy ilyen nagy létszámú és híres kórus a mi kis településünkre ellátogatott. Kívánom Önöknek, hogy érezzék jól, és otthon magukat Dunabogdányban! A tisztelt Közönségnek pedig nagyszerű koncertélményt kívánok."

A kortárs kórusművek szerzői igyekeznek eloszlatni a mai zenével kapcsolatos ellenérzéseket, és olyan művekkel készültek, amiket  a közönség könnyen és szívesen fogad. A műsorban elhangzott: Kutrik Bence : Gloria, Csemiczky Miklós : Pater noster, Selmeczi György : Agnus Dei, Kutrik Bence : Puer natus, Ott Rezső: Suscipe, Kecskés D. Balázs : Alleluia , Vajda János: Adj már csendességet, Gyöngyösi Levente: Vulnerasti cor meum, Ott Rezső: Domine, non sum dignus, Orbán György :Pange lingua - Ave Regina és Gyöngyösi Levente: Puer natus című műve.

A hangrögzítés a közönségtől is fokozott türelmet, csendet követelt meg, amiben ők partnerei voltak az előadóknak. A sikeres, ingyenes hangverseny után agapén látták vendégül a nézőket.