Jegyzet a testületi ülésen elhangzottakból:

Napirend előtt Mádai Ferenc képviselői eskütételére került sor a zebegényi önkormányzat képviselő-testületének legutóbbi, április 28-án megtartott ülésén. Ezt követően a 2015. évi költségvetési rendelet módosítását fogadták el a képviselők. Az előterjesztés szerint 20 millió 266 ezer forinttal növekedett mind a bevételi, mind pedig a kiadási oldal. A bevételek változása többek között az állami köznevelésre és gyermekétkeztetésre nyújtott támogatások, valamint a működési bevételek növekedése miatt történt, továbbá az adóbevételek is magasabbak voltak a tervezettnél.  

A kiadási oldalon pedig a személyi illetmények, juttatások, ezen kívül az üzemeltetési anyagok, az informatikai szolgáltatások, a közüzemi díjak, a gyermekétkeztetési kiadások és az ÁFA kifizetések növelték meg a tételeket.

 

A 2015. évi beszámolóval kapcsolatban Hutter Jánosné polgármester elmondta, hamarosan részletesen tájékoztatják erről a lakosságot a május 6-án megtartandó közmeghallgatáson, melyen a két fő napirendi pont a 2015. évi költségvetés teljesítése és az idei tervek ismertetése lesz.

 

Az építészeti és természeti értékek helyi védelméről szóló rendelet módosításáról egyelőre nem született döntés, mivel az önkormányzat várja az ezzel összefüggő, most készülő Helyi Építési Szabályzat törvényességi vizsgálatának eredményét.

 

Bár egyelőre nem tudni, lesznek-e pályázati lehetőségei a településnek 2016-ban, a közbeszerzési terv és a közbeszerzések rendjének elfogadása törvényi kötelezettség minden évben, ezért erről is döntöttek a képviselők.

 

Ezt követően dr. Bahil Emilné jegyző tájékoztatta a képviselőket a 2015. évi belső ellenőrzésről.  Talán sokan nem tudják, hogy az önkormányzatok kötelesek minden évben saját költségükre külsős szakértőkkel belső ellenőrzést végeztetni. A belső ellenőrzés tevékenysége kiterjed az önkormányzat minden tevékenységére, különösen a költségvetési bevételek és kiadások tervezésének, felhasználásának és elszámolásának, valamint az eszközökkel és forrásokkal való gazdálkodásnak a vizsgálatára. Dr. Bahil Emilné elmondta, a képviselő-testület 2014. decemberében döntött arról, hogy 2015-ben az óvoda normatíva igénylését vonja vizsgálat alá. Ezt követően a jegyző ismertette a belső ellenőrzési jelentés főbb megállapításait:

"A normatívaigénylés folyamatához az önkormányzat nem rendelkezik eljárásrenddel, a normatíva igénylése a központi jogszabályok figyelembevételével történik.

A közoktatási statisztika készítésekor az óvodai normatívaigénylési támogatási adatok megállapításánál az óvodavezető kellő figyelmet fordít, az óvodavezető és a normatív állami támogatást kiegészítő  pénzügyi munkatárs közötti adategyeztetés megfelelő,  tisztában vannak a normatívaigényléssel kapcsolatos szabályokkal, a normatívaigényléshez szükséges adatok az óvodavezető és  a pénzügyi vezető egyeztetése után kerülnek megküldésre a MÁK felé, az óvodai létszámot helyesen állapították meg, tehát nem igényeltek hozzájárulást a 3. évet be nem töltött illetve a nevelési tanácsadó szakvéleményével nem rendelkező 7. életévüket betöltött gyermekek után. A 25 fő maximális óvodai létszám 2015. október 1-jei adatok alapján nem került túllépésre. Ebből kifolyólag az ellenőrzés nyomán nem találtak olyan hiányosságokat, ami polgári vagy büntetőjogi következményeket von maga után."

Dr. Bahil Emilné jegyző tájékoztatását követően a képviselők elfogadták a 2015. évi belső ellenőrzésről szóló beszámolót.

Az önkormányzati lap szüneteltetése mellett döntött a zebegényi képviselő-testület

 

Április 28-án megtartott ülésén ismét tárgyalt a Zebegényi Hírnök megjelentetéséről a képviselő-testület. Hutter Jánosné polgármester felvázolta az előzményeket. Elmondta, 2015. márciusában fogadták el a Gózon Francisco képviselő által készített kommunikációs koncepciót. A dokumentum egy ideális állapotot fogalmaz meg, amelyre azonban az önkormányzat személyi és anyagi forrása nem elegendő. Ezt követően a polgármester ismertette a jelenleg működő kommunikációs csatornákat. Elmondta, az idei költségvetésben meghatározásra került a Danubia Televízió támogatása, továbbá egy új önkormányzati honlap elkészítése, amely várhatóan május közepétől nyílik meg a látogatók előtt. Ezen felül, az ASP rendszeren keresztül működő honlapot is igyekszik üzemeltetni az önkormányzat. Valamennyi kérdésben, amikor nem tartják elegendőnek a felsorolt megjelenéseket, szórólapokkal keresik meg a lakosságot, továbbá megjelennek a hírek a mostanra már megnövelt számú hirdetőtáblán, emellett használják a hangosbemondót, melynek felújítása a közeljövőben megtörténik. A polgármester hozzátette, a kötelező éves egyszeri közmeghallgatás mellett tavaly 8 utcafórumot és két lakossági fórumot tartottak a rendezési tervvel kapcsolatban. Április végéig azonban nyitva maradt az önkormányzati lap kiadásának kérdése, melyről már több körben tárgyaltak a bizottságok és a képviselő-testület. A költségvetés elfogadásakor 1 millió 866 ezer forintot különítettek el a kommunikációra: az újság szerkesztésére és előállítására, a televízió támogatására és a honlap, valamint facebook oldal üzemeltetésére. Az előterjesztés összehasonlításképpen több település lapjának költségkimutatását is tartalmazta.

Emellett Hutter Jánosné polgármester beszélt az önkormányzati lap szerkesztésének előzményeiről is. Elmondta, hogy az önkormányzati lapot 2013.májusától 2014.szeptemberéig szerkesztette az ún. „kommunikációs csoport” amelynek  munkáját ezúttal is megköszönte! Az újság nyomdaköltsége sem jelentett gondot Miklóssy János támogatásának köszönhetően, aki amíg lehetőségei engedték 2013-tól 2015-ig önzetlenül segítette a lapkiadást. Az újság elkészítésében jelentős erőkkel vettek részt az önkormányzatnál kulturális közfoglalkoztatásban dolgozók is.

:)  2014.októberétől 2015.decemberéig a kulturális közfoglalkoztatás keretében készült az újság, azonban a foglalkoztatottak létszámcsökkenésével a továbbiakban ezt a feladatot már ellátni nem tudjuk.

2013. májusától az újság szerkesztését az önkéntesek mellett további 3 fő kulturális közfoglalkoztatott és 1 fő közalkalmazott azaz átlagosan 8-10 fő, 2014.októberétől 4 fő kulturális közfoglalkoztatott, 2015.februárjától 3 fő közfoglalkoztatott végezte. Az ő munkájukat is elismerve köszönöm az erőfeszítést, melyet a lap megjelenése érdekében végeztek. 2016-ban 1 fő közfoglalkoztatására van lehetőségünk.

 

A polgármester kiemelte, amellett, hogy a lap megjelenéséről kell dönteni, probléma a szabályozatlanság is, ki kell dolgozni egy működési szabályzatot, ahhoz, hogy a felelősségi rendszerek lefektetésre kerüljenek, illetve mindenki előtt tiszta legyen, hogy ki, mit és milyen módon tehet hozzá a laphoz. A bizottságok és a képviselő-testület elé terjesztett anyagban a Magyar Újságírók Országos Szövetségének javaslata is szerepelt. Ez részletesen tartalmazza, hogy mi egy helyi újságnak az alapvető feladata, milyen jogi- erkölcsi kötelezettségei vannak, mit jelent a szerkesztői szabadság és függetlenség, hogyan kell ezt az önkormányzatnak biztosítania. Hutter Jánosné polgármester végül ismertette a bizottság állásfoglalását az önkormányzati lappal kapcsolatban.

:) A közel másfél órás bizottsági vita után az az állásfoglalás alakult ki, hogy abban a formában és minőségben azt az önkormányzati lapot elsődlegesen anyagi forrás hiányában nem tudjuk előteremteni, és mindaddig, amíg ezek a források nem állnak rendelkezésre, addig az önkormányzati lapot szüneteltetjük. Az információkról addig is tájékozódni is lehet a facebookon a honlapokon a hirdetőkön a lakossági és utcafórumokon.

 

Dr. Sántha József, a Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság elnöke hozzászólásában kiemelte nem könnyen hozta meg a bizottság a döntést, mindenki próbált megoldást találni arra, hogy legyen nyomtatott formája is a tájékoztatásnak.

:) Valljuk be, el voltunk kényeztetve, hiszen egy nagyon szép újságja volt Zebegénynek. Ezek után egy fekete-fehér néhány összetűzött A4-es oldalt kiadni, olyan igényszint csökkenés lenne, amit mi nem akarunk fölvállalni. Ezért döntöttek a bizottságok úgy, hogy a legjobb szándékunk mellett is jobb megoldásnak találjuk azt, hogy egy ilyen lesilányított változatot inkább ne adjunk ki. A tájékoztatás sok csatornán zajlik, azt gondolom, hogy ezt átveszi az elektronikus közlés. Egyelőre igazán  nem tudtunk jobb döntést  hozni. de nem zártuk ki annak lehetőségét, hogyha az anyagi lehetőségek megengedik, akkor megpróbálunk egy jobb lapot szerkeszteni. Fontosnak tartom elmondani, hogy a tévénézők is tisztában legyenek azzal, hogy senki a bizottságból nem akarta egy kardsuhintással megszüntetni az újságot, egyszerűen a pillanatnyi anyagi és még fontosabb személyi feltételek között nincs lehetősége, módja az önkormányzatnak a lap kiadására.