A programok a templomkertben folytatódtak tovább, ahol az érdeklődők megtekinthették a 823-as számú Mátyás Király Cserkészcsapat műsorát. Az előadások után kezdetét vette az adventi vendégvárás, mely hosszú múltra tekinthet vissza. Bártfai István, a Visegrádi Ifjúsági Sziget Egyesület elnöke elmondta, az eseményt 2002-ben szervezték meg először, mivel feleségével, Bártfai Ildikóval és Dobó Judittal együtt úgy gondolták, hogy a standeladás miatt eltávolodtak egymástól a település lakói. A rendezvény szervezője korábban Visegrád Turisztikai és Városszépítő Egyesülete volt, az utóbbi években azonban a Visegrádi Ifjúsági Sziget Egyesület, a Zónás Lányok és más civil szervezetek karolták fel az általában jó hangulatú eseményt.