Ezt követően Hutter Jánosné polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd Sztankó Attila plébános megáldotta az adventi koszorút. Énekszó közben a polgármester az atyával közösen gyújtotta meg az első adventi gyertyát. Négy évvel ezelőtt civil kezdeményezésre szervezték meg először a jótékonysági forraltbor-főző versenyt az adventi időszakban. Azóta miden évben egyre többen neveznek a rendezvényre, és különlegesebbnél-különlegesebb forralt-borral kínáják kilátogatókat.  A zsűri tagjai Hutter Jánosné polgármester, Német Richárd, valamint Kató Boglárka voltak. Az első helyen és a vándorserlegen a Zebegényi Fonók és a Kó-bor-lók csapata osztozott idén, a közönség díjat pedig a Valcz család kapta. Mivel a verseny egyben jótékonysági célt is szolgált, kóstoláskor mindenki annyi pénzt dobott a becsületkasszákba, amennyit rászánt. A bevételt a mikulásnak ajánlották fel a szervezők, hogy idén is sok szép ajándékkal lephesse meg a település gyermekeit. Az eredményhirdetést követően jó hangulatban folytatódott az este, a sok finomság, a forró tea és a forralt bor mellett tűzzsonglőr szórakoztatta a közönséget.