A régészek megtalálták a középkori templom alapjait, a mellékoltár kőlábzazatát és magát az oltárasztalt is. A beépített üvegfödémnek köszönhetően a középkori maradványok egy része a későbbiekben is látható lesz. Az alső tagozatosoknak otthont adó kisépületet is lebontották a nyár folyamán. Állami beruházásként, a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Program keretében a kisépület helyén és az udvar egy részén új épületet emelnek, melyben hat tanterem egy számítástechnika- és egy fejlesztőpedagógia terem, tanári szoba, raktárak, vizesblokk, valamint folyosó kerül kialakításra. A tervek szerint 2018 tavaszára fejezik be az építkezést, az időpontot azonban csúszhat, amennyiben értékes leleteket találnak a régészek a munkálatok során. Az iskolához kapcsolódó harmadik épület, a Makovecz Imre által tervezett sportcsarnok is megújul. A kiviteli tervezés már elkezdődött, és ezzel  párhuzamosan az önkormányzat saját forrásból megrendelte az épület bővítésének a döntéselőkészítő koncepció vázlattervét. A polgármester elmondta, bíznak abban, hogy a közbeszerzést sikerül időben lebonyolítani és jövő nyáron el tudják kezdeni a sportlétesítmény felújítását, átépítését. Az átmeneti időszakban az alsó tagozatosok és több felsős osztály számára konténertermekben zajlik majd a tanítás.