Az elhunyt plébános lelki üdvéért esztergomi örök nyugalomra helyezését megelőzően engesztelő szentmisét mutatnak be szolgálatának helyszínén, a visegrádi Keresztelő Szent János-plébániatemplomban. A visegrádi római katolikus egyházközség nevében Szlovák Erzsébet búcsúzott az atyától, aki elmondta tavaly júniusban még aranymiséjét ünnepelték Kalász István plébánosnak, most pedig az emlékére tartott engesztelő szentmisére gyűltek össze hívei.

A misét Pákozdi István esztergom-budapesti egyházmegyés pap celebrálta. Hangsúlyozta, sokszor észre sem vesszük mekkora értékek vesznek körül minket, természetesnek tartjuk, hogy nyitva a templom, égnek a gyertyák és tanítják gyermekeinket, van hová mennünk, ha vigaszra várunk, most látjuk mindez mégsem magától értetődő.

A szertartást követően Félegyházi András polgármester köszönt el az atyától. Elmondta, Kalász atya úgy hozzátartozott a visegrádiak életének hétköznapjaihoz, mint a só, a levegő, vagy a Duna.

A misét követően Visegrád lakossága a városházán szeretetvendégséggel búcsúzott el lelkipásztorától, Kalász István mesterkanonok plébánostól. Az atya temetését másnap tartották az Esztergomi Bazilikában, melynek templomában helyezték örök nyugalomra.