A visegrádi Fellegvár Óvoda falán pontosan 130 év jelei láthatóak. A jubileumát ünneplő intézmény történetét ugyanis poszterek örökítik meg, amelyek mellett bárki elidőzhet egy darabig és megismerheti a helyet, ahonnan egy város generációs szövetsége eredeztethető. Ez a szövetség abban rejlik, hogy szülők és nevelők hűségének köszönhetően több generáció is kinőtt ugyanazon óvodapedagógusok keze alól, mondta Kucsera Tamás Gergely alpolgármester, akinek kezdeményezésére, a Városnapi rendezvénnyel egybekötve, megünnepelték az intézményt, amely 1888. szeptember 15-én kezdte meg működését Visegrádi Kisdedóvó néven. Dobó Judit, az intézmény korábbi vezetője az óvoda történetéről beszélt. Ezt követően Mezei Anna korábbi és Bozóki Marianna jelenlegi iskolaigazgató három ajándékokat adott át az iskola, az iskola alapítvány és a testvérváros, Parajd nevében. Végül az óvodások műsorával zárult az ünnepség első felvonása. A Niedermüller József Életműdíjat Szatmári Nórának szavazták a képviselők. Nóra hosszú évtizedeken át volt az Áprily Lajos Általános Iskola tanára. A városházán az Ott testvérek játékával folytatódott program, majd Félegyházi András polgármester Visegrád kitüntetéseit adta át. A Visegrád Város Tiszteletbeli Polgára címet Pappné Pintér Klárának ítélte a testület. A Niedermüller József-Díj Életpálya Közi Kitüntetést Szalai Dóra vehette át. Visegrád Város Díszpolgári címét posztumusz Grosschmid Béni jogász, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja kapta. A család nevében Dr. Pásztori Balázs jogász vette át a kitüntetést. A rendezvényen többször felcsendült az Ott testvérek játéka, és mintegy keretet alkotva, zenével zárult az ünnepség.