A csatornaépítés megfelelően zárult, viszont a mellékhatásait ma is lehet érzékelni, mondta Németh Miklós polgármester. A kora tavaszi időszakban a hó olvadása, az utak felázása rengeteg nehézséget, gondot és bosszúságot okozott a Surányban lakóknak és az önkormányzatnak is. Emellett a házi csatornabekötések száma még mindig nem elegendő a pályázatban vállaltak alapján, ezért az önkormányzat 2017. júniusáig meghosszabbította a bekötések segítésére nyújtható támogatás igénylési határidejét. Az inkubátorház fenntartása, működtetése mint új feladat hárul az önkormányzatra és a tó környékén is vannak még feladatok, hiszen az elültetett gyepet gondozni, nyírni kell. Bizalomkeltő azonban az, hogy a strand üzemeltetéséből egy kevés nyereséget tudott termelni a Pro Pócsmegyer Kft. az önkormányzat számára. Az idei tervekre áttérve Németh Miklós polgármester elmondta, a-z önkormányzat elsődleges céljai között a surányi utak rendbetétele szerepel, ezért megkezdődött a Napsugár tér vízelvezetésének, rendezésének és burkolásának tervezése, továbbá hamarosan megkezdődik a Gödszigeti, Nárcisz, Megyeri fasor és a Tulipán-Nárcisz-Rózsa utca közti szakaszok tervezése is. A kész tervekkel azonnal pályázni tud az önkormányzat, hogy a kivitelezésre forrást nyerjen. Németh Miklós polgármester kitért a gyalogoshíd kérdésére is. Elmondta, Leányfalu és Pócsmegyer 2 évvel ezelőtt hozott egy olyan döntést, hogy egy hídkijelölő tanulmányt készíttet. Öt hónapja folyik a munka ezzel kapcsolatban, amely geodéziai és mederadatokat is felhasználva azt vizsgálja, hogy hol és hogyan lehetne hidat építeni. Egyelőre három hídhelyet jelöltek ki, és ezeknek az összehasonlítása folyik. Az egyik a Táncsics utca vonalánál, a másik a református templomnál, a harmadik a Petőfi Sándor utcánál érkezne be Pócsmegyerre. Leányfalu az utóbbit preferálná, hiszen a mostani kerékpárútnak majdnem ott a vége. Németh Miklós hangsúlyozta, hogy senki ellen sem szól ez a munka, tehát sem Szigetmonostor sem pedig Kisoroszi ellen, ahová nemrég hagyta jóvá a kormány az Eurovelo 6 hídjainak építését, Pócsmegyer csak annyit szeretne elérni, hogy legyen egy csatlakozási lehetőség Pócsmegyernél is. Végezetül Németh Miklós polgármester kitért arra, hogy irányítószáma alapján 2017 Pócsmegyer-Surány éve. Ezért  idén többet áldoznak a rendezvényekre. Már el is kezdődött a programsorozat, amely színvonalas előadásokkal, koncertekkel örvendezteti meg a közönséget. Pócsmegyeren lesz idén a Szigeti Majális és 10. évfordulójához érkezett az Irány Surány Fesztivál, ezért különleges programokra, fellépőkre számíthatnak majd a látogatók.