Fiatalon kezdett drámákat írni, majd első ismertebb művét, A hermelint 1932-ben mutatták be, mely nevét egy csapásra ismertté tette. Többszöri próbálkozás után az igazi sikert az 1937-es Poggyász nélküli utas hozta meg számára. Ugyanebben az évben írta meg a Találka Senlisben című drámáját, melyet kevésbé ismert darabjai között tart számon a színháztörténelem. A művet Bajomi Lázár Endre fordította magyar nyelvre.

A FAKULT szervezésében Dunabogdányban és Visegrádon már több színdarab került bemutatásra. Az Anconai szerelemesek, valamint az Én és a kisöcsém után idén, a korábbi évektől eltérően a fiatalabb generáció színjátéka szórakoztatta a közönséget, Liebhardt András rendezésében.

A színdarab szereplői:

Georges - Pályi Máté
Robert - Gyurity István
Barbara - Czellecz Réka
Delachaume - Vogel Norbert
Delachaume felesége - Greff Melinda
Edmée
- Spanisberger Anna
Isabelle - Träger Anikó
Philémon - Rudolf Ádám
Montalembrusse-né - Rudolf Zsófi
Komornyik, a Chauvin cégtől - Rácz Dániel
A háztulajdonosnő - Rudolf Sára

A darab műfaja tragikomédiának is felfogható. Főhősei Georges és Izabelle, akiknek szerelmét Georges szülei nem támogatják, mivel a fiú nős és az egész család az ő gazdag feleségének házában lakik. Hogy mindezt titokban tartsa, Georges színészeket fizet meg, akik szüleit alakítják, és a Párizstól nem messze lévő Senlisben házat vesz bérbe, ahova a randevút szervezi. Természetesen a bonyodalmak itt sem maradnak el, de az akár napjainkban is aktuális témájú történet szerencsés befejezéssel zárul. Ugyanakkor a „happy end” nem egészen egyértelmű, Anouilh drámáira jellemzően kissé ellentmondásos és többféleképpen értelmezhető.