Kollinger Szabolcs elmondta, hogy bár informatikát tanult több évig, inkább humán beállítottságú. Mindig is szerette a történelmet, irodalmat és verseket is ír a festés mellett. Eddig közel 200 költeménye született, melyeket Tahitótfalu lakosai már megismerhettek egy Eperart rendezvényen. Szabolcs elmondta, 11 éven keresztül a budapesti Mozgásjavító Óvoda és Általános Iskolába járt, a Mexiói útra. A bentlakásos intézményben volt hétfőtől péntekig, csupán hétvégére járt haza. Szabolcsot szép emlékek fűzik az iskolához, azt mondta szívesen ajánlja másoknak is. Egy volt énektanára még a kiállítására is eljött. Kollinger Szabolcs a Neumann János Informatikai Szakközépiskolában folytatta tanulmányait, az érettségit követően pedig a Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi És Informatikai Szakközépiskolában tanult tovább. 2010 óta lakik Tahitótfaluban, előtte Szentendrén élt családjával. Szabolcs édesanyja szavait idézte: többet kaptunk eddig Tahitótfalutól, mint 25 év alatt Szentendrétől. Szabolcs szeretne csatalakozni a Szájjal és Lábbal festők csapatához, és foglalkozásszerűen festeni. Jelenleg választ vár jelentkezésére. A fiú példájával segíteni szeretne másokon, ezért blogot vezet és rövid videókat készít mindennapi tevékenységeiről, amelyeket feltölt az internetre. A jövőben előadásokat is szeretne tartani, amelyeken saját életének példáján keresztül segítene az embereknek. Kollinger Szabolcs nem szereti, ha celebként kezelik. Azt várja, úgy közelítsenek hozzá az emberek, mint bárki máshoz. Életét megkönnyítheti az a nemrég megvásárolt bionikus kar, amelyre nemrégiben gyűjtést szerveztek a településen. Szabolcs elmondta, még külföldről is kapott támogatást. Már van egy jobb karja, ám még össze kell szoknia a végtaggal. Kollinger Szabolcs „Remény” című kiállításának megnyitóján Árvavölgyi Béla református lelkész köszöntőjét G. Szalai István presbiter olvasta fel, elmondta, Szabolcs példa értékű mások számára. Lengyel Rita grafikusművész a kiállítás megnyitóján tartott beszédében elmondta: Azt hiszem, nagyon optimista vagyok, amikor azt mondom, amikor megszületett egy csecsemő, aki a Szabolcs nevet kapta, akkor az emberek 99%-a arra predesztinálta, hogy létezzen és ne éljen. Természetesen ezt nem rosszindulatból mondom, hanem mert ennyire kishitűek vagyunk. Most, amikor körülnézünk a kiállításon, látjuk a fotókat, olvassuk a verseket, nézzük a képeket, akkor azt látjuk, hogy van itt egy fiatalember, aki tud játszani, aki tud szeretni, aki tud alkotni, és természetesen, nem utolsósorban, és mindenképpen KÜZDENI.