A Qudriburgiumi Játékok megrendezése a Soproni Sándor Egyesület nevéhez fűződik. Gróh Dániel régész, az egyesület elnöke a tavaszi, Pálész Istennő tiszteletére rendezett Parilia Ünnep után híradónknak elmondta, hogy egyesületük fő célja a Dunakanyarban található római emlékek és azok környékének ápolása, valamint a római kultúra széles körű megismertetése. A Parilia ünnepet idén tavasszal rendezték meg először, de a Quadriburgiumi Játékok immár harmadik alkalommal várta az érdeklődőket. Az idei program a szolnoki Gladius Történelmi Hagyományőrző Egyesület és a komáromi Legio Brigetio bemutatójával kezdődött. A légiósok a katonák viseletén és fegyverzetén kívül a római harcmodort is bemutatták a közönségnek. A Legio Brigetio egyik katonája egy saját maga által, fényképek és leírások alapján rekonstruált érdekes fegyvert is bemutatott. A légiósok bemutatója után a közönség a katonákkal együtt átvonult az erődbe, ahol a váci Familia Gladiatoria tagjainak jóvoltából gladiátorküzdelmeknek lehetettek szemtanúi. A Quadriburgiumi Játékok a hagyományokhoz híven idén is római lakomával és fáklyás felvonulással fejeződött be.