A találkozó május 6-án vasárnap 16:30 perctől veszi kezdetét. A mérkőzés előtt két órával az ifi csapatoké a pálya, hogy megmérkőzzenek egymással.

Tahitótfalu csapatai nem fogják a szívükbe zárni a csomádi kirándulást. Az ifisták 25-0-s veresége után a felnőtt gárda is komoly vereséget szenvedett. Hegedűs Csaba és Szabó Dániel Dávid ugyan betaláltak a hazai kapuba, de ezzel csak az orszlán bajszát rángatták meg. Csomád válaszként 8 góllal terhelte Csiki Dávid számláját. A mérkőzés krónikájához két piros lap is fűződik. Tahitótfalu ezzel a vereséggel egy helyet visszacsúszott a tabellán, de helyzete nem reménytelen a bentmaradást illetően. Hátránya mindössze két pont a 13. Isaszeghez és hat a Gödöllő-Piliscsaba duóhoz képest. Turóczi Csaba fiai Erdőkertest fogadják a hétvégén. A mérkőzésen nem lehetetlen a győzelem, ám ahhoz szükséges a  12. ember szerepe is,  a szurkolóé. A csapatokat május 6-án vasárnap 16:30 perctől lehet buzdítani a Tahitótfaluban. A mérkőzés előtt két órával az ifisták lépnek pályára.

Visegrád ifistáit mondhatni lemosta a pályáról a listavezető Üröm. A 7-0-s vereségével a csapat már az utolsó előtti a tabellán. A felnőttek sem örmmel gondolnak vissza az ürömi vendégszereplésükre. A két - eddig  - hasonlóan teljesítő csapat küzdelmétől joggal várhattunk szoros összecsapást, ám a meccs vége kiütéses hazai győzelem lett. Visegárd ugyan maradt a 7. a tabellán, ám gólarányának nem tett jót a 9 gólós vereség. A listavezető, még veretlen gödi csapat látogat május 6-án vasárnap a visegrádi futballpályára. A mérkőzés felvezetéseként az ifi csapatok feszülnek egymásnak.

A szobi gárda bravúros győzelmet aratott a második helyezett Sződliget otthonában. A fiúk, 2-1-es győzelmükkel bebiztosították 5. helyüket a táblázaton és két pontra megközelítették a dobogós helyen álló Püspökszilágyot. A hétvégén rangadó vár a szobi csapatra hazai pályán a 4. helyezett Galgamácsa ellen. Egy győzelemmel akár felléphet a gárda a boronzérmet jelentő harmadik helyre. A mérkőzésen vasárnap 16:30 perctől lehet búzdítani a játékosokat.