A végzős osztálytól Péter Panka búcsúzott, a hagyományos zászlóátadással és a szalagkötéssel pedig hivatalosan is elballagtak az iskolából a végzősök. Az iskola tanulóinak kiváló eredményeit a ballagáson az Év Diákja cím átadásával jutalmazták. Az Áprily Iskola Alapítvány 2011 óta minden évben a ballagás keretében osztja ki a végzősök között ezt a kitüntetést. A tantestülettel egyetértésben idén két diák részesült a 100 000 Ft értékű tárgyi jutalomban, mondta el Molnár Erzsébet az alapítvány képviseletében. Karakas Emese és Péter Panka Lili kiváló tanulmányi eredményeik mellett a közösségi, iskolán belüli és azon kívüli kimagasló tevékenységeikkel szolgáltak rá a díjra. Az év diákjai a pénzjutalmat olyan tárgyi eszköz vásárlására fordíthatják, amely elősegíti további tanulmányaikat. Az évzáró ünnepségen is jutalomdíjakat osztottak a kiemelkedő teljesítményű tanulók között. Az igazgatónő beszéde mellett az elsősök verssel köszöntötték a diákokat, a meghívottakat és a szülőket. A tanév során az iskola tanulói komoly eredményeket értek el tanulmányi, sport, nyelvi és művészeti versenyeken. Bozóki Marianna az iskola igazgatója számos eredményt kiemelt. Az ünnepség végéhez közeledve a 6. osztály néhány tanulójának rövid német nyelvű előadása következett, majd a zeneiskola növendékei és tanáruk a Take five című darabot játszották el. Végül az igazgatónő felsorolta a következő tanév osztályfőnökeit, kitért a szeptemberi tanévkezdésre, majd hivatalosan is lezárta az idei tanévet.