A Magyar Turizmus tájékoztatása szerint a találkozón Szöllősi László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkár ismertette a magyar turizmuspolitika elmúlt egy évének legfontosabb eredményeit. Bemutatta a Széchenyi Pihenő Kártya új rendszerét, valamint a turizmusról és a vendéglátásról a készülő törvény főbb tartalmi elemeit.  A továbblépésről szólva Szöllősi László hangsúlyozta a négy ország közös adottságaira épülő termékfejlesztés, valamint a közös brand építésének jelentőségét.
    A közlemény ismerteti: a tagországok illetékes minisztériumai megállapodtak abban, hogy találkozóikon továbbra is megosztják egymással a turisztikai tevékenységükkel, a turisztikai fejlesztésekkel kapcsolatos információkat, és erősítik együttműködésüket.
    Az ETC tagságával kapcsolatban a szakemberek megállapodtak, hogy egyeztetik egyéni marketingaktivitásaikat, közös akciókat szerveznek, így megsokszorozzák a visegrádi országok közös marketingstratégiájából származó előnyöket a megcélzott piacokon az ETC tevékenységen belül.
    A turisztikai együttműködés keretében közös marketingterveket dolgoznak ki, és együttesen szerveznek akciókat a tengerentúli és a harmadik távoli piacokon, hogy növeljék a visegrádi országokba irányuló beutazó turizmust.
    A megállapodásban szerepel az is, hogy a tagországok fokozzák turisztikai megjelenésüket Kínában, Japánban, az USA-ban és Oroszország ázsiai területén, továbbá folytatják közös promóciós tevékenységüket az új, ázsiai és dél-amerikai piacokon: Indiában és Brazíliában. A tavaly Kassán aláírt megállapodás jegyében megkezdik a közös promóciós tevékenységet Tajvanon.
    A négy ország képviselői megegyeztek a közös weboldal www.european-quartet.com és nyelvi mutációi – angol, japán, kínai, orosz és a portugál nyelv brazíliai változata – megújításához szükséges munkálatok elvégzéséről, valamint a portálok tartalmának rendszeres frissítéséről.
    A V4-ek turisztikai szakemberei megállapodtak arról is, hogy a szakmai kommunikációs tevékenységük mellett lakossági kommunikációt is folytatnak, és ennek megfelelően módosítják marketingkommunikációs eszközeiket. Ennek keretében nyomtatott médiafelületeket és a közösségi médiát felhasználva reklámkampányokat bonyolítanak le Kínában, Japánban és Indiában a 2012. évi költségvetésük 14 százalékából.
    A tagállamok - a 2012. marketingterv szerint - az idén 402 ezer eurót fordítanak a visegrádi országok közös promóciójára, a közös programok lebonyolítására - írja közleményében a Magyar Turizmus Zrt.