Köpöczi Rózsa művészettörténész, a kiállítás kurátora elmondta, hogy Szőnyi István közel 2000 grafikája megtalálható a múzeum raktárában, amely egy végeérhetetlen kutatás színtere. A tárlat másik felében a művészek a Szőnyi István Szabadiskoláért vándorkiállítás megmaradt darabjait állították ki. Köpöczi Rózsa kiemelte, hogy alkotásaikat, a kertben, több mint 50 éve működő szabadiskola megsegítéséért, ajánlották fel a művészek. Kassai Hajnal, a Ferenczy Múzeum általános igazgatóhelyettese elmondta, hogy Szőnyi István festőművész hagyatéka azon kevesek közé tartozik, amely köszönhetően özvegye és lánya megtartó gondoskodásának a művész halála után nem szóródott szét. Kassai Hajnal kiemelte, hogy a hagyaték gazdagságának köszönhetően évtizedek óta és még sok éven át olyan műtárgyakat mutathatnak be, amelyeket a közönség még nem láthatott. A mester máig élő személyiségét idézi fel a másik kiállítás is – tért át Kassai Hajnal a Művészek a Szőnyi István Szabadiskoláért című tárlatra. Az iskolát első igazgatója Dániel Kornél hozta létre 1968-ban. Az igazgató helyettes elmondta, hogy az intézmény fenntartási problémái miatt 2011-ben az egyesület vezetőség a Szőnyi István szellemiségéhez, vagy az iskolához valamilyen szállal kötődő művészektől kért támogatást. A felhívás eredményeként 60 művész több mint 70 alkotást ajánlott fel az iskola megsegítéséért – hangsúlyozta Kassai Hajnal. A művekből összeállított vándorkiállítás 4 évvel ezelőtt a zebegényi könyvtárgalériában nyílt meg először, majd bemutatták Budapesten, Szentendrén a Művészetmalomban, több Pest megyei településen, most pedig visszatért a Zebegénybe. Dr. Feledy Balázs művészeti író, a Szőnyi István Bartái kör elnöke elmondta, hogy A grafikus Szőnyi című tárlaton a művész egyedi munkáit állították ki, amelyek bár önálló alkotások előtanulmányai is lehettek későbbi nagyobb műveinek. A kiállítást rendkívülivé teszi, hogy először láthatóak Szőnyi István felhőket ábrázoló színes ceruzarajzai, amelyeket vejének Triznya Mátyásnak levelekben küldött Rómába.Feledy Balázs elmondta, hogy Szőnyi István elmélyült ceruzarajzai a felhők iránti misztikus, spirituális érdeklődését mutatja, azon túl, hogy a színes ceruzakezelésnek festői eleganciáját, mélységét tükrözi. A másik kiállítással kapcsolatban Feledy Balázs összefoglalta a szabadiskola történetét, említést tett tanárairól, majd azokat a művészeket sorolta, akik hozzájárultak műveikkel az intézmény megsegítéshez. Kiemelte, elhunyt művészek leszármazottai ajánlottak fel alkotásokat, Szőnyi Zsuzsa elsőként kínálta fel édesapja róla készült festményét, amely a Duna parton ábrázolja az írónőt. Bár a kép az elsők között elkelt, mutatja Szőnyi Zsuzsa elkötelezettségét az ügy iránt.