A szobi Fekete István Általános Iskola 8. osztályos tanulói „Örökké él a hősök népe” címmel tartott előadásával idézte fel az eseményeket.

A Danubius Táncegyüttes „Kinek nem jó…” című koreográfiája énekkel és tánccal, korhű öltözetben jelenítette meg az 54 éve történteket.

Szőke István Szob város polgármestere a visszaemlékezés jelenőségéről beszélt, valamint arról, hogy az ember hiába szeretné, nem élheti bele magát az ’56-os eseményekbe. Ezt azért nem teheti, mert ma már elképzelhetetlen, hogy tankokkal tiporjanak el, idegen nemzetek, önállóságukra törekvő európai államokat. Ma nem fordulhat elő ilyen gyalázat, ezért az útókornak nem az a feladata, hogy az akkori kor embereinek helyzetébe képzelje magát, hanem, hogy fenntartsa ezt az eszmét, higgyen a fiatalság megtartó erejében, lendületében és a szabadság eszméjében.

Dr. Harrach Péter országgyűlési képviselő kiemelte, hogy 1956, a magyar történelem nagy sorsfordító eseményeinek egyike, melyből hosszú távú egység valósult meg. Ekkor a cselekményeknek ugyanúgy alakítója lett a fegyvert ragadó fiatal angyalföldi munkásgyerek, mint Nagy Imre vagy Mindszenty József, mert mindannyian ugyanazt akarták elérni. Egy őrült eszme általi nyomasztó világtól próbált szabadulni az ország 1956 októberében. 23-a örömünnepnek számított, de ezután súlyos megtorlás következett. 1956 emlékének megőrzése, a mi felelősségünk, melyet ápolni, és továbbítani kell az utókor számra, mert csak így maradhatunk meg abban a derűs optimizmusban, amely 1956 októberében élt a magyarokban – mondta Dr. Harrach Péter.

Balázs Ildikó alpolgármester, a neves kínai bölcs, Konfucius idézetével zárta a megemlékezést.