Hozzátette: támogatták a hivatalban és az önkormányzatnál dolgozók 12%-os béremelését és az intézményi költségvetéseket is, amelyekben nem szerepeltettek elfogadhatatlan vagy túlzó igényeket a vezetők. Továbbra is a takarékosság és az előrelátás, a bevételek alul- és a kiadások felültervezése volt a jellemző, de az idei költségvetés egy fontos elemében eltér a korábbiaktól – hangsúlyozta a bizottsági elnök. Látva, hogy évek óta növekszik a tartalékkeret, úgy döntöttek, azon felül, hogy a fejlesztési bizottság javaslatai is szerepelnek a költségvetés kiadási oldalán, 50 millió forintos céltartalékot képeznek, amely 4-5 nagyobb fejlesztés elindítását teszi majd lehetővé.